Be akartam szúrni a videókat egymás alá, de az ICTY cseles volt, és letiltotta a beágyazást. Nem baj, mert attól még ugyanúgy megnézhetők a YouTube-csatornájukon.
Gotovina et al. ítéletének kihirdetése:
ANGOL: 1. rész, 2. rész, 3. rész
B/C/S: 1. rész, 2. rész, 3. rész
A modern technikának köszönhetően arra is van lehetőség, hogy az interneten élőben (ill. egyes esetekben fél órás késéssel) nézhessük a jugoszláv polgárháborúban elkövetett háborús bűnökkel gyanúsított személyek ellen folyó tárgyalásokat.
Ezen a linken az aktuális ütemterv tekinthető meg. A közvetítéseket az ICTY honlapjának főoldalán lehet kiválasztani (tárgyalóterem, hangsáv, videó).
Ante Gotovina, Ivan Čermak és Mladen Markač ítéletét 2011.04.15-én hirdette ki a Nemzetközi Törvényszék. Mint ahogy arról a Serbia Insajd blogon is beszámoltunk (először Csaba azután Styxx is), Horvátországban valóságos tömeghisztéria alakult ki. Noha Čermak szabadon távozhatott (Jadranka Kosor miniszterelnök személyesen fogadta a zágrábi reptéren), Gotovinát és Markačot bűnösnek találták a krajinai (pontosabban likai és észak-dalmáciai) szerb civilek ellen elkövetett etnikai tisztogatásokban. A Jelačić-téren összegyűlt tömeg viszont a felmentésükre számított.
(Kedves MTI, tanuljátok már meg helyesen leírni Josip Jelačić nevét!)
Az elítéltek tetteinek elemzésébe és a horvát hiszti boncolgatásába most nem mennék bele. Megtették azt helyettem mások, és biztos, hogy még jó párszor lesz ilyesmire (mármint hisztire) példa. Karadžić ítéletének kihirdetésekor Belgrádban fognak egyesek kukákat borogatni, meg nagykövetségi ablakokat betörni, ezt borítékolom. A dolgot félig-meddig kívülről szemlélve azt kell hogy mondjam: aki az 1989-'95 közötti jugoszláviai események kapcsán, anélkül hogy a történelmi tényeknek utánanézne, bármelyik felet erkölcsileg a másik fölé helyezi, az részrehajló, hovatovább megvádolható erőteljes szerecsenmosdatással. Ezen kívül az is fontos, hogy a háborúban elkövetett, civilek ellen irányuló erőszakos cselekményeket, amennyire lehet, egymástól függetlenül kell vizsgálni. (Az nem ment fel senkit, hogy "a szomszédban a másvallásúak ugyanezt tették a mi gyerekeinkkel".)
Mindezt azért mondom, mert az utóbbi napokban a Gotovina-hírt felkapta a blogoszféra (pl. erre található egy remek írás), a kommentelők egy része pedig a szokásosnál is agyatlanabb volt. Persze a nagyon népszerű blogokon senki sem olvas kommenteket (nem is lehet 300+ hozzászóláson értelmes idő alatt végignyálazni magunkat, a trollszűrőt pedig még nem találták fel), de a közepesen népszerűeken annál inkább. Sőt, a hozzászólók véleménye alapvetően hozzátehet a bejegyzés értékéhez. A házmesternyilasok gyakori szerbezését már megszoktam, most azonban azok is elkezdték a horvátokat védeni, akiknek csak annyi közük van hozzájuk, hogy nyaranta oda járnak pancsikolni. "Gotovina csak a hazáját védte és punktum", értjük ugye. Ez nekem nem azért esik rosszul, mert bántja azokat a (történetesen szerb) barátaimat, akiket szeretek, hanem azért – teljesen őszintén mondom –, mert akik ilyeneket irkálnak, azok épp olyan elfogultak, mint amilyen én esetleg lehetnék, ha nem figyelnék oda már-már kínosan, hogy ne legyek az. Persze a józan ész és az általános igazságérzet szabályai is azt diktálják, hogy ne legyek. Erre jönnek a mindent fekete-fehérben látók, akik szerint mindenképp a szerbek a gonoszak (holdtöltekor például magyar kislányokat vacsoráznak), következésképp a velük ellenséges oldal (horvátok, bosnyákok, albánok stb.) csak jó lehet. Koherens világképük van, mert rögtön tudják hasonlítani a horvátok "szenvedéseit" (a Tito-korszakról volt szó épp) mint a háború kitöréséhez vezető legfőbb okot a romániai magyarok Ceauşescu-rezsim alatti megpróbáltatásaihoz. No comment.
Az én (egyszerű) elvem a következő: mindegyik oldalnak (a magyarokat és talán a szlovéneket kivéve a volt Jugoszlávia összes nagyobb nemzetiségére igaz ez) van mit megbánnia. Nem kell a fejünkre hamut szórni és önmagunkat korbácsolva végigvonulni a főutcán, de azért mindent meg kell tenni, hogy a bűnösök (akikről a független bíróság bebizonyítja, hogy azok) méltó büntetést kapjanak és a történelemkönyvek az igazságnak megfelelően tájékoztassák majdani gyermekeinket, unokáinkat. Hogy a szörnyűségeket soha ne felejtsék el, és hogy soha többé ne történhessen ilyesmi.
Đorđe Balašević: Samo da rata ne bude ("Csak háború ne legyen") Fordítás: itt
