2014.03.16.
17:30

Írta: bikmakk

TGM jövőbelátó gondolatai

Tamás Gáspár Miklós előadása huszonnégy évvel ezelőtt, 1990. március 22-én hangzott el a Magyar Filozófiai Társaság és a Goethe Intézet közös szimpóziumán. Írott változata ugyanabban az évben jelent meg az alábbi kötetben: Nyíri Kristóf (szerk.): Informatika történetfilozófiai szempontból. (Alcím: Műveltség és kultúra a számítógépkorszakban. Magyar Filozófiai Társaság, Budapest 1990.)

Hölgyeim és Uraim!

Olyasvalaki szól Önökhöz, akinek három munkaterülete is a számítógép előtti kultúrához tartozik. Tanulmányokat töltőtollal vagy hagyományos írógéppel szerzek, az egyetemi katedrán és a parlamentben jegyzetek nélkül beszélek, emlékezetemre támaszkodva; amit mondok, az a hallgatók és a parlamenti gyorsírók lejegyzik, így válik belőle írásos szöveg. Némi játszadozáson kívül soha nem nyúltam szövegszerkesztőhöz vagy számítógéphez, a klasszikus retorika trópusai közelebb állnak hozzám, mint az új bináris kozmosz.

Miért vált ki belőlem mégis határtalan lelkesedést a komputerizáció lehetősége?

Hadd soroljam kurtán az okokat, hogy több idő jusson azoknak, akik velem szemben értenek is a kérdéshez. Okaim elősorolásakor nem leszek teljesen eredeti, hatást gyakoroltak rám barátom, Nyíri professzor elgondolásai.

Tehát először: az elitektől mindig azért féltek az emberek, mert a személyes összefonódás és az espirit de corps kizárhatta őket belőlük. A komputeres elit nyitott elit és személytelenebb, mint a korábbiak. Nem egyazon kandalló tüzénél nyújtóztatja ki tweedbe burkolt lábát. A mai Magyarország egyik legfontosabb titkos elitje a külföldön dolgozó magyar tudósok informális hírhálózata, amelynek komoly láthatatlan befolyása van a honi liberális politikára – holott a kezdeményezőket nem ismerem, információikat mégis használom.

Másodszor: az intézmények falai átláthatóvá válnak a számítógépes eszmecsere révén, puhább és bizonytalanabb körvonalú intézmények alakíthatók ki, közeledvén így azokhoz az állapotokhoz, amelyeket a premodern viszonyok kedvelői oly nagyra tartanak.

Harmadszor: a nyitott elitek és átjárható, sőt: kikémlelhető intézmények elháríthatják a modern tömegdemokráciáknak azt a veszedelmét, hogy tagolatlan többségek – amelyek könnyen esnek tömegszenvedélyek martalékául – hatékony szerves ellensúlyok nélkül, megriadva a lényükből fakadó anarchiától, a rend érdekében a diktatúra orvosszeréhez folyamodjanak.

Negyedszer: a számítógép egyszerű nyelve lesz a jelenkor latinja, az a középkorias pidgin-latin, amely oly jó szolgálatot tett tudós őseinknek, s amelyet oly sajnálatosan vert szét az elmúlt két évszázad barbár nacionalizmusa. A nemzeti idiómáknak, a Dantétól magasztalt vulgáris elokvenciának ismét meg kell majd mérkőznie az intellektuális nyelvvel. A vulgáris elokvencia túl magabiztossá vált az elmúlt százegynéhány évben. Ráfér egy kis páholás.

Ötödször: politikusként nem feledkezhetem meg róla, hogy mindez gazdaságilag mennyire hasznos nekünk. De arról sem, hogy a számítógép kiutat kínál Cobden és Engels manchesteri indusztrializmusából, véget vethet a dologházak és a bérkaszárnyák párhuzamos nyomorúságának.

Végül pedig a számítógép egyesítheti az improvizáció és a matematikai elegancia stiláris kritériumait, megszüntetheti a kész szöveg egyeduralmát, előidézheti a tradícióteremtés jótékonyan bizonytalan félhomályát, létrehozhatja az új plebejus arisztokráciát, a komolyság és játékosság új liberális-konzervatív elegyét, s visszaadhatja az otthon ülő ember méltóságát, azét az emberét, aki túl halk és okos az agora nyüzsgéséhez.